Nos, a waxing queen nem okozott csalódást. Profi volt már az első perctől kezdve, erről az arcméretétől körülbelül két számmal nagyobb, vastag keretes, kör alakú szemüvege és japán iskoláslány frizurája is árulkodott. Kicsit fura volt,hogy letakarta az arcomat egy kis méretű lepedővel- mint ahogyan a sebészeti beavatkozásoknál is gyakorlat - és óriás nagyítót tolt az ágy mellé, amin feküdtem. Minden részlet fontos volt, nem akart hibázni. Elégedett voltam, boldog, szőrtelen, ő pedig főzött nekem egy citromfű teát.
A motoros élményeim a következő szintre léptek. A jógatanárommal, Panjit-tal (35 éves, amerikai férjjel és egy 7 éves kislánnyal, ő maga feltűnően csinos) beszéltem meg egy közös ebédet, a házánál találkoztunk. Mivel ő nem vezet, nem volt kérdés, hogy motoros taxit hívunk,hiszen az a legolcsóbb. Egy kevésbé újszerű álapotban lévő járművet sikerült leintenünk,mivel azonban itt Thaiföldön 2 darab utas nem feltétlenül egyenesen arányos 2 darab üléssel,így én Panjit és a sofőr közé szuszakolva töltöttem a következő 10 percet, a lábaim - lábtartó hiányában -két oldalt lebegtek, mint a kiterített ruha a szélben, a bukósisak viselésének lehetősége fel sem merült már... És meg lehet csinálni, egyátalán nem jár semmilyen következménnyel, se egy rosszalló tekintet, se egy szirénázó rendőrautó, mint ha mi sem lenne természetesebb. 10 Baht-ot (kb. 80 Ft) fizettünk az egész mutatványért, minden szürreális volt mégis magától értetődő. Természetesen ezek után már én magam is erős vágyat éreztem rá,hogy önálló motorozásba kezdjek. Erre nem sokkal később adódott lehetőség, amikor a közelünkben lakó Stephanie (portugál/francia hölgy angol férjjel és 2 gyerekkel,feltűnően csinos lehetett 20 éve) - akivel szintén összebarátkoztunk már korábban - felajánlotta,hogy ha vásárolni megyek,elvihetem a családi motorjukat. A bukósisak felhajtott plexije folyamatosan az arcomba vágódott minden egyes fekvőrendőrnél, s az alsó és felső fogsorom minden kis úthibánál összekoccant lengéscsillapítás híján, de hihetetlenül élveztem,hogy vezetek, hogy áramlik a levegő, hogy tudom kezelni az index-et és ki tudom nyitni az ülés alatti csomagtartót. Mivel van lehetőség havi motor bérlésre, komolyan elgondolkodtam a dolgon...
Az iskola rengeteg sport és egyéb jellegű programot biztosít a hozzátartozók számára. Gondoltam, hogy a jógán kívül kipróbálom a röplabdát is, mert mindig is szerettem a labda játékokat, és a futást kezdem kicsit magányos dolognak érezni. Nem voltam benne biztos, hogy kezdő vagy haladó edzésre kellene mennem, ezért csak úgy megjelentem az adott időpontban a tornateremben - gondoltam valami úgyis lesz. Éppen a bemelegítésnél tarottak, az edző üdvözölt ( egy kb 1.80 ! magas thai fiatalember),majd egy apró kis ázsiai fickóval találtam szemben magam, akivel elkezdtünk labdázni. Viszonylag jól ment az ütögetés, ahhoz képest,hogy kb 10 éve nem játszottam. Lelkes voltam, az ő arca is elégedettnek tűnt. Egy idő után beindult a játék, felálltunk két csapatba és elkezdtük a meccset. Röviddel az első szerva után világossá vált számomra, hogy ez a haladó csapat, én pedig kezdő vagyok. A szervák jól mentek, de a többiek kenték-vágták a feladást és a lecsapást, aminek a stratégiája nekem nem volt rögtön világos. A 'beginner' edzés fél órával később kezdődött, addig elég sokszor hallottam az edzőtől,hogy "nice try"...A lábamat viszont többször is sikeresen használtam, ugyanis röpiben lehet rúgni is (labdát). A kezdő edzést nagyon élveztem, az elején ütő gyakorlatokat csináltunk, a végén volt egy kis játék. Ami a résztvevőket illeti, kedves emberek, köztük egy ázsia idős házaspárral: Salomon és Emily. A konvencionálisnak tűnő 60-as hölgy a harcos fajtából való, az egyik labdamenetnél nem kis meglepetésemre hihetetlen elánnal vetődött a labda után, majd óriást csattant a földön - a labda átjutott a háló másik oldalára. Itt is eredményesen alkamaztam a futball tudásomat, egy-egy sikeres rúgást mindig lelkesen üdvözöltek. A játék végén mindenki mosolyogva sorakozott fel a háló két oldalán és csaptunk egymás tenyerébe: " Good game" .
Mint kiderült nem csak egy magyar család lakik itt Nichada-n belül,hanem még kettő! Dóra és férje 3 gyerekükkel már egy éve élnek itt, Lilli és férje egy gyerekükkel pedig több éve van már Ázsiában. Egyik szombaton Dóráék a híres Chatuchak hétvégi piacra készültek a másik két magyar anyukával, és elhívtak engem is. Saját sofőr vitt minket autóval a bejáratig, ahová reggel fél 10 körül érkeztünk. Maga a piactér akkora, hogy a térképen feltűntetett "You are here" felirat szinte egyátalán nem jelent segítséget. Thai box felszerelés, műkutya, művirág, művészek, a király arcképével díszített porcelán étkészletek tömege,lakberendezési tárgyak, gyorskaja, fűszerek, olcsó és kevésbé olcsó ruhák - minden megtalálható és beszerezhető. A logikusan felépített és elnevezett sorok fölött sznte mindenhol színes "Massage" felirat villog, bárki beugorhat egy rögtönzött szalonba, ahol mint a futószalagon ülnek egymás mellett a mobiltelefonjaikat elszántan nyomkodó helyiek. A mobilozás egyébként - főleg a sky train-en (itteni magasvasút) - hihetetlen méreteket ölt, én eddig azt hittem,hogy ez Budapest jellegzetes demoralizáló jelensége. Megdöbbentő látvány ahogyan egymás mellet ülnek vagy éppen állnak és mintha program tesztelők lennének, teljesen rágyógyulnak a telefonra. Van aki játszik, vagy híreket olvas, de ha jól láttam, a többség üzenetezik valakivel. Én nem tudom, de nekem ez még mindig rémisztő, Budapesten is nehezen viseltem. A piac tehát óriási, és tényleg bármi megvehető. Engem mégis a térképen egy pici kék ponttal jelzett kakasviadal (cock fight) érdekelt. Majdnem egy óráig mászkáltam,hogy megtaláljam a helyet - még egy magyar párt is megkérdeztem,hogy merre lehet - de sajnos ez a projekt sikertelen maradt. A piacozás hátránya,hogy egy pár óra elteltével már nehezen viseli az ember a meleget illetve a tömeget, és a szagok is kezdenek a penetráns elviselhetetlen tartományba esni. A túrát a Lydia Ice Cream nevű helyen zártuk,ahol mindenki evett egy kókusz fagyit - természetesen kókuszhéjból. A feltétek a következők voltak: sós mogyoró, kukorica, uborkakrém és valami fehér zselé szerű növény vagy állat. Nem kértem feltétet. Azaz feltétlenül ettem! A fagyi sokat segített a testhőmérsékletünk optimalizálásában és nagyon finom is volt. Itt nem annyira olcsó ez a dolog,mivel nem túl sok tehenük van,akiktől a tej beszerezhető lenne. A tejtermékek mind elég drágák, és nincs igazán nagy kultúrája a fogyasztásuknak. De a kókuszfagyi más. Az kókusztejből van és kókuszból. Nagyon szeretem,sok kókuszt eszek, nagyon szeretem. Azt szoktam csinálni, hogy veszek egyet eredeti megjelenésében (így árulják ugyanis, és vágnak rajta egy lyukat), megiszom a levét és aztán kikaparom a belsejét. A kókusz nagyon hasznos növény. Használunk kókusz olajat (kávéba nagyon finom és elnyújtja a koffein hatását), kókusz szappant, kókusztejet és kókuszból készült szappantartót.
A nemrég elhunyt király születésnapjának hosszú hétvégéjén egy Ko Yao Yai nevű szigetre utaztunk, Bangkoktól délre. A térség a sok száz pici szigetéről és az égbe törő oszlop szerű mészkő képződményeiről híres. A vizi közlekedés kezdetleges formáját választva, ún. longtail boat-ra szálltunk, hogy egy órás csónakázást követően elérjük úticélunkat. Maga a közlekedési eszköz műszaki állapotát tekintve nem tűnt túl bizalom gerjesztőnek, és mire eljutottunk a beszálláshoz, a körülbelül 20 fős félig nyitott hajó kabinban már 25-en ültek. Az utasok fele helyi, fejkendős, adidas cipős, kissé szőrös arcú muszlim kislány volt, akik az indulást követő 10 percben elaludtak. Csak Jézusra tudtam gondolni és egy potenciális viharra. Szerencsére lazaságuk indokoltnak bizonyult, semmilyen életveszélyes kalandba nem bonyolódtunk, a kis zöld szigetek látványa - már amennyire lapra szerelt testemmel képes voltam az ablak felé fordulni- pedig nagyon ígéretesnek tűnt. Roppant érdekes, hogy itt legyen szó akármilyen pici hegyről is, - pl. montenegrói testvéreivel ellentétben - mindegyik dús, zöld növényzettel fedett. Érkezésünket követően egy pick-up nyitott platójára szerelt padjaira ültettek minket - ez volt a helyi taxi- , így jutottunk el a gyönyörű, meredek domboldalba épített szálláshelyünkre. Az apartman teraszáról a kilátás az Adamán-tenger közeli öblére és a szemközt elterülő szigetre nézett. Erre mondják,hogy szoba kilátással. Vagy hogy rohadtul szerencsés vagyok. A reggeli egy óriási, félig fedett, szintén az öbölre panorámás teraszon került prezentálásra, persze minden volt ott A-tól Z-ig:az ázsiai levesektől kezdve a Benedict tojásig, még autentikus thai zenekar is... Érdekesség,hogy az ázsiaiak reggelire is valamilyen tészta vagy rizstészta levest esznek, legalábbis előételnek. Az esemény természetes velejárói voltak a frissen facsart trópusi gyümölcslevek, így érthető módon sokat lebzseltem a kókuszvíz környékén. Persze mindenki mezítláb étkezett, hiszen a helyi szokások szerint ha belépünk egy lakásba (vagy ezek szerint étterembe), illik levenni a papucsot/cipőt. A hotel ingyenes szolgáltatásai közé tartozott a csoportos thai box edzés. Reggel 8-kor, éhgyomorra mentem. Körülbelül 7-en lehettünk, ebből velem együtt ketten lányok. Hamar nyilvánvalóvá vált,hogy van érzékem az ütögetéshez, ami a haladó röplabda csapatban átélt megsemmisítő kudarcot követően okozott egy csekély sikerélményt. Az edző, alacsony tömör, ütőképes thai férfi,limitált angol nyelvtudással. Eleinte nem nagyon értettem amit kiabált, ugyanis a "right leg" helyett ő "light leg"-et mondott (nem használnak kiejtve r betűt), ami nálam a bal lábat jelenti. Ez a kezdetekkor okozott némi darabosságot a mozgásomban, ám idő közben annyira belejöttem,hogy az úrember többiekkel nem törődve hosszú percekig csak engem trenírozott (azaz folyamatosan ütni és rúgni kellett abban a ritmusban ahogy ordított), míg végül jeleztem neki,hogy hányni fogok. De nem volt mit,úgyhogy ez blöff maradt. A sikeremen felbátorodva a délutáni, haladóknak szervezett edzésen is részt vettem,ahol meglepetésemre én voltam az egyedüli harcos. A két thai box eredményeképpen estére nem tudtam terhelni a bal lábamra, és a gerincem is kissé megmakacsolta magát, de szerencsére kis pick-up dzsip-ek jártak fel-alá az épületek között (tekintettel a meredek lejtőkre),amelyekre bármikor fel tudtam pattani. Soha nem láttam annyi muszlim nőt motoron, mit ezen a szigeten. Elől két gyerek, zöldségek és a kutya, hátul meg lobogott a csador. Nem hiába, közel voltunk a malajziai határhoz, ezt a sok mecset jelenléte is igazolta. A hazafelé hajózás már izgalmasabbnak bizonyult. Szeles volt az idő, a hullámok érezhetően dobálták a járművünket. Én a nyitott és zárt hajórész határán találtam magamnak helyet, ezt minden fizikai behatás ellenére a későbbiekben sem bántam meg. Egy idő után a víz a nagy hullámok miatt becsapott a hajó oldalán, ezekből a frissítőkből jókora adagokat kaptam. A táskámat skerült bedobni a kabin fedett részére a padlóra, de én magam folyamatos expozícióba kerültem. Élveztem a sós vizet az arcomban, és hogy úgy tűnik harcolok az elemekkel , de egy idő után - talán szánalomból - leengedték a "függönyt", ami egy nagy kék műanyag lepel volt a hullám becsapódás ellen. Így félig-meddig fedett helyen üldögéltem a folytatásban, a pulzusom visszaesett a normál tartományba, a végső leszámolás lehetősége homályba veszett.
Tél van,jön a karácsony. Nem mondhatnám,hogy adventi hangulatom van. A lakásban az összes légkondi be van kapcsolva, félóránként szomjas vagyok és az ajtóban virágzik az orchidea...Van egy plasztik karácsonyfánk fehér égősorral, német gyártmány. Eddig megbízhatóan működik és néha eszembe jut róla a közelgő ünnep. Vasárnap azért elmentem megnézni a gyerekek adventi műsorát,hogy adjak a dolognak egy utolsó esélyt. Flip-flop papucsos pásztorok, kis nyári ruhába bújtatott Mária, és trópusi hangulat fogadott. Na de nem baj. Így lehetett ez annak idején Betlehemben is...
