Két hete már,hogy itt vagyok Bangkokban. Kezd világossá válni,hogy most nem megyek haza. Kipakoltam a bőröndömet is, nem úgy mint annak idején Debrecenben a koliban, ahol hétfőtől péntekig kerülgettük...
Már az idefele út is izgalmasan alakult, hiszen a Koppenhága-Bangkok járaton egy kisgyermekes pár ült le mellém-ők az ablak melletti egy-egy ülésen (hárman), én a folyosó felőli helyen. Mint az anyjától megtudtam, a gyermek 10 hónapos volt ( ha szigorúan vesszük,akkor csak 8, mert 7 hónapra született...), és rögtön egy szoptatással indították a kellemesnek nemigen igérkező 10 órás kis utazást. Az első 2 órában kb 10 percenként kellett felállnom, mert néha büfiztetni kellett, néha bekakált, néha csak szimpln üvöltött a kedves kis "lény". Ez alatt az idő alatt viszonylag kevés filmet tudtam megnézni. Nagyjából egy 45 perces dokumentum filmet sikerült összehozni, a channel 4" Best chef worst chef"főzős reality show-ját, ahol mindig kiválasztanak egy viszonylag lepukkant helyen dolgozó szakácsot,akik a világ legjobb éttermeiben főző séfek keze alá kerülve tanulhatnak egy-két hétig. Egy idő után beszélgetni kezdtem az anyával. Kiderült,hogy Dániában (mert ez egy dán-francia házaspár volt Koppenhágából) az anya és az apa is elmehet "GYES"-re, ami ha jól emlékszem több hónapig is kitolható, és tetszés szerint felosztható a szülők között. Ők Utazással töltik ezeket a hónapokat, bár ilyen hosszú túrára még nem vállalkoztak a picivel . Hát ez zseniális - gondoltam én. Végülis az utolsó 3 órát az ablak melletti ülésen töltöttem,miután be kellett látnom,hogy nem tudok tálcákkal (hiába vagyok rendkívül flexibilis és kivételesen kedves) és az összes cuccommal a kezemben 15 percenként felugrani, miután éppen elaludtam. Végülis én aludtam kb 20 percet a túra során, ők szerintem nagyjából testvériesen megosztoztak egy nettó (közös teherviselés) 30 percen , viszont a helycserével nyertünk egy plussz kaját (ugyanis itt előre kellett kaját rendelni, és mivel beültem,azt hitték,hogy én még nem kaptam ...), amit odaadtam a kora reggelre már igen enervált arcú anyukának. Nem győztem hangsúlyozni ezek után,hogy Budapest gyönyörű, az emberek csodálatosak és borzasztóan fejlődünk mind egyéni mind társadalmi szinteken. Remélem, hogy megértették az üzenetet.
Na szóval érkezésemet követően pár órával realizáltam,hogy 2 nap múlva meglátogat minket Fraser anyukája, akiről annyit tudtam,hogy most ment nyugdíjba huszonakárhány évnyi elkötelezett testnevelés oktatást követően és hogy viszonylag "liberális" irányelvek mentén éli az életét. Nem mondhatnám,hogy izgultam, de azért melőtt megjöttek gyorsan leszaladtam itt a társasház medencéje mellett futó kis barbecue-ra, hogy magamhoz vegyek némi gin tonic-ot és bort. Az estének több pozitív hozadéka is volt, hiszen megismerkedtem kettő darab egér méretű ún. sugar glider nevű pocok vagy patkány- vagy denevér alkatúak családjába tartozó házillattal,pár angolszász fiatalemberrel és hölggyel,akik mind kedvesen érdeklődtek irányomban és biztosítottak barátságukról. Egy pár embert már ismertem, hiszen találkoztam velük még júliusban valamelyik iskolai programon.
Elizabeth nagyon kedves hölgy, ittléte alatt kötött egy kardigánt a januárban születendő unokájának. Szereti a gin tonic-ot, a vörösbort, a főzős műsorokat, a mély pszichológiai és spirituális tartalmú dolgokat - így volt témánk bőven. Eljutottunk plazába, thai piacra, kertészetbe, együtt figyeltük az amerikai elnökválasztás eredményét és többször főztem neki kávét is.
Valamelyik este a héten egy közeli étteremben ettünk. Kifelé jövet ismerős szavakra lettem figyelmes mkor elment mellettem egy két gyerekes család, akik éppen befelé tartottak. Á, itt biztos nem-gondoltam. Vagy mégis? Kis hezitálás és utánuk mentem,hogy kiderítsem milyen nyelven beszélnek. A magyar család éppen vacsorázni készült, de egy rövid beszélgetést követően - mely során a kisebbik lányuk megkérdezte,hogy hány éves vagyok és hol van a gyerekem - sikerült számot cserélnünk. Az anyukával, Timivel azóta már többször összefutottunk, jártam náluk, itt laknak ők is a Nichada nevű kis expat közösségben. Mivel neki van autója, így elvitt már vásárolni,meg a közeli plázába is,hogy kiderítsük mit hol és mennyiért lehet legyantáztatni, levágatni.
Az autózás itt elég érdekes. A motorosok a semmiből jönnek elő és lesz ami lesz alapon változtatnak irányt sokszor hozzáérve a melletük lévő autókhoz. Kiszámíthatatlan, rendezetlen hazárdírozós. Viszont nem anyáznak, nem szorítanak le és viszonylag kevés az idegbeteg sofőr. Ha beülsz egy taxiba, az elég olcsó (kb. 500 Ft-ból meg lehet tenni 5-8 km-et) és mivel a tömegközlekedés a környékünkön nem annyira működik, mi általában taxizunk. A taxik tiszták, és a műszerfal teteje mindig egy kis Buddha-szentély tele mindenféle virágokkal (főleg marygold, ami az otthoni körömvrághoz hasonlít). A sofőrök általában nem beszélnek angolul, ezért vagy eljutunk oda ahová menni akarunk vagy nem. A kisujjukon mindig hosszú a körmük - hogy miért, egyelőre nem tudom. De olyannal is találkoztam,akinek csak 3 ujja volt és úgy tekergette a kormányt a kis madár kezével. Lehet,hogy ez helyi nevezetesség.
Egyszer már kipróbáltam a motoros taxit is. A sofőrnek nem voltak metszőfogai ellenben félmeztelen volt. Előhúzott nekem egy viharverte bukósisakot amiben szerintem már többször meghaltak a rászáradt foltok alapján, de éreztem,hogy jó lesz. Többször mentünk szembe a forgalommal egy nagy kétsávos egyirányú úton, nem egyszer csuktam be hirtelen a szememet amikor két teherautó közé hajtottunk. Egyébként nem volt rossz. Gyorsabb mint az utó, a nagy és gyakori dugók miatt rövid távú úticélokhoz parktikus. Ilyenkor érzed,hogy élsz!
Hetente kétszer ellátogat hozzánk a thai származású Oi, a housekeeper.Sokat nem beszél angolul, de valahogy mégis eljutottunk Donald Trump-hoz és a Thaiföld hadseregének hatalmi viszonyaihoz. Amikor nem tartom fel, akkor takarít,mos, vasal és főz. Utóbbit rendkívül jól. Általában én is bemegyek a konyhába és segítek neki - már tudo,hogy hogyan kell garnélát pucolni, hogy mi kell a thai green curry-be,és hogy mihez használunk szójaolajat, mihez osztriga szószt - közben megfigyelem,hogy mit csinál és szépen jegyzetelek. Szerintem néha azt hiszi, hogy el akarom venni a munkáját, azért akarok megtanulni thai ételeket főzni. Persze ez meg sem fordult a fejemben. Egyszer elmentem vele egy helyi piacra, ahol a főzés előtti bevásárlásait intézi. Egyedül én voltam ott európai ember, mindennel meg akartak kínálni. Érdekes hely volt egy kis mocsárszerű folyó partján. Mindenfélét lehet kapni a hústól, halaktól a ruhákon keresztül a lottóig. A húsok hűtését nem tudom hogyan oldják meg, mert jeget sehol nem láttam. Viszont mi kora reggel mentünk,így még nem volt túlságosan büdös...A csirkemellet egy muszlim nőtől vettük, aki kesztyűvel , szájmaszkban nyúlt a dolgokhoz - ez azért megnyugtatott. Egyébként a thai-ok elég tiszták,sokat adnak a személyes higiénére és nem büdösek,mint a kínaiak! Nagyon sokan hordanak szájmaszkot az utcákon is.
Most lett vége a monszun szezonnak, és lassan beköszönt a "tél". A hőmérséklet nem változott, most is 32-33 C van, de kevésbé párás a levegő és néha van egy kis szellő is, ami sokkal elviselhetősbbé teszi a klímát. Ami érdekes, hogy a boltokban elkezdtek télikabátokat árulni - hogy ki veszi meg,azt nem tudom. Állítólag az ország északi részén hidegebb van a hegyek miatt, de ott sem megy le a hőmérséklet 15 C alá. A naplementék mindig nagyon szépek itt a tó környékén és miután besötétedett, előjönnek a gekkók. Kis fehér gyíkszerű állatkák és itt szaladgálnak a falakon. Van,hogy bejönnek a házba, állítólag nálunk is lakik egy. Fraser Gordonnak keresztelte el, de már hetek óta nem látta. Timi gyerekei eléggé félnek a gekkóktól,így ők megkérték a karbantartókat (ha bármi elromlik vagy cserélni kell, azt a karbantartók intézik-ez ház szolgáltatási közé tartozik), hogy állítsanak fel gekkó csapdát. A szakértők a házon kívül helyezték el a csapdákat, aminek a logikáját sem sikerült megfejtenünk. Gekkót nem,viszont egy mókust sikerült fogni vele. Szegény Timi próbálta kihúzni a ragasztóba gyógyult állatot, de az úgy visított, hogy végül inkább nem nyúlt hozzá többet...
Esténként szoktam futni a tó körül,akkor kicsit lejjebb megy a hőmérséklet. Sokan csinálják ezt az itt lakók közül. Nem annyira egyszerű ebben a párában futni,de minden nap egyre könnyebb és úgy látom,hogy más fehér ember is adaptálódott ,ár ehhez. Eljutottam jógára is, egy fiatal thai nő volt az oktató, nagyon jól ki tudta nyújtani az izmaimat.Ketten voltunk egy brit lánnyal,aki szintén az International School of Bangkok (ISB)-ban tanít.Hétfőnként ingyen be tudok menni a suliba még egy plussz csoportos jógára, ami szerintem elég cool.
Tegnap megismerkedtem az egyik szomszéddal, Wendy-nek hívják, éppen a virágait ültette át és Rolling Stones-t hallgatot az iPad-jén. Ő is tanít, de csak részmunkaidőben és félidős terhes az első gyerekükkel. Kanadai házaspárról van szó, akik éppen Budapestről költöztek ide 2 évvel ezelőtt, ott tanítottak mindketten a nagykovácsi úton lévő amerikai suliban (International School of Budapest). Hát kicsi a világ, ő is elképedt és örült neki, hogy nem csak neki hiányzik Budapest. Egyébként azelőtt Ukrajnában tanítottak, Wendy 15 évet töltött ott, ugyanis ukránok a felmenői.
Szóval így vagyunk. Most elmegyek a 2 saroknyira lévő "garden shop"-ba, és google translator segítségével megpróbálom elmondani az angolul nem beszélő 30-as, nyomott orrú ám segítőkész (a múltkor biciklire erősített kis bevásárlókocsival hozta haza az általam vásárolt növényeket) thai hölgynek, hogy levéltetű van a chilli paprikámon és adjon valami szert, hogy életben tarthassam a később még széles körű felhasználásra szánt fűszernövényt. Egyébként érdekes kártevők vannak itt. Ugyancsak a chilli növényke gyökereit megtámadta egy nem éppen barátségos féreg csapat. Nagy (kb a mutatóujjam méretű), fehér, borzasztóan büdös állatokról van szó, akiket a cserép alatti kis tálkában találtam meg, miután a növény levelei mindennap elhervadtak a rendszeres öntözés ellenére. Elkezdtem tápoldatot használni, talán a férgeknek búcsút mondhatunk. Én nem mertem persze a férgekkel teli tálhoz nyúlni, már csak az undorító szaguk miatt sem, de Oi szemrebbenés nélkül kihajította őket az ötödikről a teraszról ....
Írhatnék még arról,hogy hogyan szenvedtem le gyantával a lábamról a szőrt, hogyan lett véraláfutásos a hónaljam, majd hogyan mostam fel órákon keresztül a konyhát és súroltam le a csaptól a tűzhelyen keresztül mindent ami gyantás lett először szójaolajjal, majd mosogatószerrel... de talán ez off topic...Mindenesetre holnap elmegyek kozmetikushoz, akit waxing queen-nek hívnak, ezért feltételezem,hogy neki kevésbé lesz körülményes ez a mutatvány:) Nagyon izgulok, meglátjuk. 8 éve jártam ugyanahhoz a kozmetikushoz Budapesten, és ilyen dolgokban nem szívesen vált az ember...
