Bangcoktail

Szőrtelenség, röpladba és a többiek

monsoonka — Tue, 6 Dec 2016 17:04:00 GMT

Nos, a waxing queen nem okozott csalódást. Profi volt már az első perctől kezdve, erről az arcméretétől körülbelül két számmal nagyobb, vastag keretes, kör alakú szemüvege és japán iskoláslány frizurája is árulkodott. Kicsit fura volt,hogy letakarta az arcomat egy kis méretű lepedővel- mint ahogyan a sebészeti beavatkozásoknál is gyakorlat - és óriás nagyítót tolt az ágy mellé, amin feküdtem. Minden részlet fontos volt, nem akart hibázni. Elégedett voltam, boldog, szőrtelen, ő pedig főzött nekem egy citromfű teát.

A motoros élményeim a következő szintre léptek. A jógatanárommal, Panjit-tal (35 éves, amerikai férjjel és egy 7 éves kislánnyal, ő maga feltűnően csinos) beszéltem meg egy közös ebédet, a házánál találkoztunk. Mivel ő nem vezet, nem volt kérdés, hogy motoros taxit hívunk,hiszen az a legolcsóbb. Egy kevésbé újszerű álapotban lévő járművet sikerült leintenünk,mivel azonban itt Thaiföldön 2 darab utas nem feltétlenül egyenesen arányos 2 darab üléssel,így én Panjit és a sofőr közé szuszakolva töltöttem a következő 10 percet, a lábaim - lábtartó hiányában -két oldalt lebegtek, mint a kiterített ruha a szélben, a bukósisak viselésének lehetősége fel sem merült már... És meg lehet csinálni, egyátalán nem jár semmilyen következménnyel, se egy rosszalló tekintet, se egy szirénázó rendőrautó, mint ha mi sem lenne természetesebb. 10 Baht-ot (kb. 80 Ft) fizettünk az egész mutatványért, minden szürreális volt mégis magától értetődő. Természetesen ezek után már én magam is erős vágyat éreztem rá,hogy önálló motorozásba kezdjek. Erre nem sokkal később adódott lehetőség, amikor a közelünkben lakó Stephanie (portugál/francia hölgy angol férjjel és 2 gyerekkel,feltűnően csinos lehetett 20 éve) - akivel szintén összebarátkoztunk már korábban - felajánlotta,hogy ha vásárolni megyek,elvihetem a családi motorjukat. A bukósisak felhajtott plexije folyamatosan az arcomba vágódott minden egyes fekvőrendőrnél, s az alsó és felső fogsorom minden kis úthibánál összekoccant lengéscsillapítás híján, de hihetetlenül élveztem,hogy vezetek, hogy áramlik a levegő, hogy tudom kezelni az index-et és ki tudom nyitni az ülés alatti csomagtartót. Mivel van lehetőség havi motor bérlésre, komolyan elgondolkodtam a dolgon...

Az iskola rengeteg sport és egyéb jellegű programot biztosít a hozzátartozók számára. Gondoltam, hogy a jógán kívül kipróbálom a röplabdát is, mert mindig is szerettem a labda játékokat, és a futást kezdem kicsit magányos dolognak érezni. Nem voltam benne biztos, hogy kezdő vagy haladó edzésre kellene mennem, ezért csak úgy megjelentem az adott időpontban a tornateremben - gondoltam valami úgyis lesz. Éppen a bemelegítésnél tarottak, az edző üdvözölt ( egy kb 1.80 ! magas thai fiatalember),majd egy apró kis ázsiai fickóval találtam szemben magam, akivel elkezdtünk labdázni. Viszonylag jól ment az ütögetés, ahhoz képest,hogy kb 10 éve nem játszottam. Lelkes voltam, az ő arca is elégedettnek tűnt. Egy idő után beindult a játék, felálltunk két csapatba és elkezdtük a meccset. Röviddel az első szerva után világossá vált számomra, hogy ez a haladó csapat, én pedig kezdő vagyok. A szervák jól mentek, de a többiek kenték-vágták a feladást és a lecsapást, aminek a stratégiája nekem nem volt rögtön világos. A 'beginner' edzés fél órával később kezdődött, addig elég sokszor hallottam az edzőtől,hogy "nice try"...A lábamat viszont többször is sikeresen használtam, ugyanis röpiben lehet rúgni is (labdát). A kezdő edzést nagyon élveztem, az elején ütő gyakorlatokat csináltunk, a végén volt egy kis játék. Ami a résztvevőket illeti, kedves emberek, köztük egy ázsia idős házaspárral: Salomon és Emily. A konvencionálisnak tűnő 60-as hölgy a harcos fajtából való, az egyik labdamenetnél nem kis meglepetésemre hihetetlen elánnal vetődött a labda után, majd óriást csattant a földön - a labda átjutott a háló másik oldalára. Itt is eredményesen alkamaztam a futball tudásomat, egy-egy sikeres rúgást mindig lelkesen üdvözöltek. A játék végén mindenki mosolyogva sorakozott fel a háló két oldalán és csaptunk egymás tenyerébe: " Good game" .

Mint kiderült nem csak egy magyar család lakik itt Nichada-n belül,hanem még kettő! Dóra és férje 3 gyerekükkel már egy éve élnek itt, Lilli és férje egy gyerekükkel pedig több éve van már Ázsiában. Egyik szombaton Dóráék a híres Chatuchak hétvégi piacra készültek a másik két magyar anyukával, és elhívtak engem is. Saját sofőr vitt minket autóval a bejáratig, ahová reggel fél 10 körül érkeztünk. Maga a piactér akkora, hogy a térképen feltűntetett "You are here" felirat szinte egyátalán nem jelent segítséget. Thai box felszerelés, műkutya, művirág, művészek, a király arcképével díszített porcelán étkészletek tömege,lakberendezési tárgyak, gyorskaja, fűszerek, olcsó és kevésbé olcsó ruhák - minden megtalálható és beszerezhető. A logikusan felépített és elnevezett sorok fölött sznte mindenhol színes "Massage" felirat villog, bárki beugorhat egy rögtönzött szalonba, ahol mint a futószalagon ülnek egymás mellett a mobiltelefonjaikat elszántan nyomkodó helyiek. A mobilozás egyébként - főleg a sky train-en (itteni magasvasút) - hihetetlen méreteket ölt, én eddig azt hittem,hogy ez Budapest jellegzetes demoralizáló jelensége. Megdöbbentő látvány ahogyan egymás mellet ülnek vagy éppen állnak és mintha program tesztelők lennének, teljesen rágyógyulnak a telefonra. Van aki játszik, vagy híreket olvas, de ha jól láttam, a többség üzenetezik valakivel. Én nem tudom, de nekem ez még mindig rémisztő, Budapesten is nehezen viseltem. A piac tehát óriási, és tényleg bármi megvehető. Engem mégis a térképen egy pici kék ponttal jelzett kakasviadal (cock fight) érdekelt. Majdnem egy óráig mászkáltam,hogy megtaláljam a helyet - még egy magyar párt is megkérdeztem,hogy merre lehet - de sajnos ez a projekt sikertelen maradt. A piacozás hátránya,hogy egy pár óra elteltével már nehezen viseli az ember a meleget illetve a tömeget, és a szagok is kezdenek a penetráns elviselhetetlen tartományba esni. A túrát a Lydia Ice Cream nevű helyen zártuk,ahol mindenki evett egy kókusz fagyit - természetesen kókuszhéjból. A feltétek a következők voltak: sós mogyoró, kukorica, uborkakrém és valami fehér zselé szerű növény vagy állat. Nem kértem feltétet. Azaz feltétlenül ettem! A fagyi sokat segített a testhőmérsékletünk optimalizálásában és nagyon finom is volt. Itt nem annyira olcsó ez a dolog,mivel nem túl sok tehenük van,akiktől a tej beszerezhető lenne. A tejtermékek mind elég drágák, és nincs igazán nagy kultúrája a fogyasztásuknak. De a kókuszfagyi más. Az kókusztejből van és kókuszból. Nagyon szeretem,sok kókuszt eszek, nagyon szeretem. Azt szoktam csinálni, hogy veszek egyet eredeti megjelenésében (így árulják ugyanis, és vágnak rajta egy lyukat), megiszom a levét és aztán kikaparom a belsejét. A kókusz nagyon hasznos növény. Használunk kókusz olajat (kávéba nagyon finom és elnyújtja a koffein hatását), kókusz szappant, kókusztejet és kókuszból készült szappantartót.

A nemrég elhunyt király születésnapjának hosszú hétvégéjén egy Ko Yao Yai nevű szigetre utaztunk, Bangkoktól délre. A térség a sok száz pici szigetéről és az égbe törő oszlop szerű mészkő képződményeiről híres. A vizi közlekedés kezdetleges formáját választva, ún. longtail boat-ra szálltunk, hogy egy órás csónakázást követően elérjük úticélunkat. Maga a közlekedési eszköz műszaki állapotát tekintve nem tűnt túl bizalom gerjesztőnek, és mire eljutottunk a beszálláshoz, a körülbelül 20 fős félig nyitott hajó kabinban már 25-en ültek. Az utasok fele helyi, fejkendős, adidas cipős, kissé szőrös arcú muszlim kislány volt, akik az indulást követő 10 percben elaludtak. Csak Jézusra tudtam gondolni és egy potenciális viharra. Szerencsére lazaságuk indokoltnak bizonyult, semmilyen életveszélyes kalandba nem bonyolódtunk, a kis zöld szigetek látványa - már amennyire lapra szerelt testemmel képes voltam az ablak felé fordulni- pedig nagyon ígéretesnek tűnt. Roppant érdekes, hogy itt legyen szó akármilyen pici hegyről is, - pl. montenegrói testvéreivel ellentétben - mindegyik dús, zöld növényzettel fedett. Érkezésünket követően egy pick-up nyitott platójára szerelt padjaira ültettek minket - ez volt a helyi taxi- , így jutottunk el a gyönyörű, meredek domboldalba épített szálláshelyünkre. Az apartman teraszáról a kilátás az Adamán-tenger közeli öblére és a szemközt elterülő szigetre nézett. Erre mondják,hogy szoba kilátással. Vagy hogy rohadtul szerencsés vagyok. A reggeli egy óriási, félig fedett, szintén az öbölre panorámás teraszon került prezentálásra, persze minden volt ott A-tól Z-ig:az ázsiai levesektől kezdve a Benedict tojásig, még autentikus thai zenekar is... Érdekesség,hogy az ázsiaiak reggelire is valamilyen tészta vagy rizstészta levest esznek, legalábbis előételnek. Az esemény természetes velejárói voltak a frissen facsart trópusi gyümölcslevek, így érthető módon sokat lebzseltem a kókuszvíz környékén. Persze mindenki mezítláb étkezett, hiszen a helyi szokások szerint ha belépünk egy lakásba (vagy ezek szerint étterembe), illik levenni a papucsot/cipőt. A hotel ingyenes szolgáltatásai közé tartozott a csoportos thai box edzés. Reggel 8-kor, éhgyomorra mentem. Körülbelül 7-en lehettünk, ebből velem együtt ketten lányok. Hamar nyilvánvalóvá vált,hogy van érzékem az ütögetéshez, ami a haladó röplabda csapatban átélt megsemmisítő kudarcot követően okozott egy csekély sikerélményt. Az edző, alacsony tömör, ütőképes thai férfi,limitált angol nyelvtudással. Eleinte nem nagyon értettem amit kiabált, ugyanis a "right leg" helyett ő "light leg"-et mondott (nem használnak kiejtve r betűt), ami nálam a bal lábat jelenti. Ez a kezdetekkor okozott némi darabosságot a mozgásomban, ám idő közben annyira belejöttem,hogy az úrember többiekkel nem törődve hosszú percekig csak engem trenírozott (azaz folyamatosan ütni és rúgni kellett abban a ritmusban ahogy ordított), míg végül jeleztem neki,hogy hányni fogok. De nem volt mit,úgyhogy ez blöff maradt. A sikeremen felbátorodva a délutáni, haladóknak szervezett edzésen is részt vettem,ahol meglepetésemre én voltam az egyedüli harcos. A két thai box eredményeképpen estére nem tudtam terhelni a bal lábamra, és a gerincem is kissé megmakacsolta magát, de szerencsére kis pick-up dzsip-ek jártak fel-alá az épületek között (tekintettel a meredek lejtőkre),amelyekre bármikor fel tudtam pattani. Soha nem láttam annyi muszlim nőt motoron, mit ezen a szigeten. Elől két gyerek, zöldségek és a kutya, hátul meg lobogott a csador. Nem hiába, közel voltunk a malajziai határhoz, ezt a sok mecset jelenléte is igazolta. A hazafelé hajózás már izgalmasabbnak bizonyult. Szeles volt az idő, a hullámok érezhetően dobálták a járművünket. Én a nyitott és zárt hajórész határán találtam magamnak helyet, ezt minden fizikai behatás ellenére a későbbiekben sem bántam meg. Egy idő után a víz a nagy hullámok miatt becsapott a hajó oldalán, ezekből a frissítőkből jókora adagokat kaptam. A táskámat skerült bedobni a kabin fedett részére a padlóra, de én magam folyamatos expozícióba kerültem. Élveztem a sós vizet az arcomban, és hogy úgy tűnik harcolok az elemekkel , de egy idő után - talán szánalomból - leengedték a "függönyt", ami egy nagy kék műanyag lepel volt a hullám becsapódás ellen. Így félig-meddig fedett helyen üldögéltem a folytatásban, a pulzusom visszaesett a normál tartományba, a végső leszámolás lehetősége homályba veszett.

Tél van,jön a karácsony. Nem mondhatnám,hogy adventi hangulatom van. A lakásban az összes légkondi be van kapcsolva, félóránként szomjas vagyok és az ajtóban virágzik az orchidea...Van egy plasztik karácsonyfánk fehér égősorral, német gyártmány. Eddig megbízhatóan működik és néha eszembe jut róla a közelgő ünnep. Vasárnap azért elmentem megnézni a gyerekek adventi műsorát,hogy adjak a dolognak egy utolsó esélyt. Flip-flop papucsos pásztorok, kis nyári ruhába bújtatott Mária, és trópusi hangulat fogadott. Na de nem baj. Így lehetett ez annak idején Betlehemben is...

Photos: Bangcocktail

monsoonka — Mon, 21 Nov 2016 16:26:00 GMT

Az első hetek

monsoonka — Tue, 15 Nov 2016 16:18:00 GMT

Két hete már,hogy itt vagyok Bangkokban. Kezd világossá válni,hogy most nem megyek haza. Kipakoltam a bőröndömet is, nem úgy mint annak idején Debrecenben a koliban, ahol hétfőtől péntekig kerülgettük...

Már az idefele út is izgalmasan alakult, hiszen a Koppenhága-Bangkok járaton egy kisgyermekes pár ült le mellém-ők az ablak melletti egy-egy ülésen (hárman), én a folyosó felőli helyen. Mint az anyjától megtudtam, a gyermek 10 hónapos volt ( ha szigorúan vesszük,akkor csak 8, mert 7 hónapra született...), és rögtön egy szoptatással indították a kellemesnek nemigen igérkező 10 órás kis utazást. Az első 2 órában kb 10 percenként kellett felállnom, mert néha büfiztetni kellett, néha bekakált, néha csak szimpln üvöltött a kedves kis "lény". Ez alatt az idő alatt viszonylag kevés filmet tudtam megnézni. Nagyjából egy 45 perces dokumentum filmet sikerült összehozni, a channel 4" Best chef worst chef"főzős reality show-ját, ahol mindig kiválasztanak egy viszonylag lepukkant helyen dolgozó szakácsot,akik a világ legjobb éttermeiben főző séfek keze alá kerülve tanulhatnak egy-két hétig. Egy idő után beszélgetni kezdtem az anyával. Kiderült,hogy Dániában (mert ez egy dán-francia házaspár volt Koppenhágából) az anya és az apa is elmehet "GYES"-re, ami ha jól emlékszem több hónapig is kitolható, és tetszés szerint felosztható a szülők között. Ők Utazással töltik ezeket a hónapokat, bár ilyen hosszú túrára még nem vállalkoztak a picivel . Hát ez zseniális - gondoltam én. Végülis az utolsó 3 órát az ablak melletti ülésen töltöttem,miután be kellett látnom,hogy nem tudok tálcákkal (hiába vagyok rendkívül flexibilis és kivételesen kedves) és az összes cuccommal a kezemben 15 percenként felugrani, miután éppen elaludtam. Végülis én aludtam kb 20 percet a túra során, ők szerintem nagyjából testvériesen megosztoztak egy nettó (közös teherviselés) 30 percen , viszont a helycserével nyertünk egy plussz kaját (ugyanis itt előre kellett kaját rendelni, és mivel beültem,azt hitték,hogy én még nem kaptam ...), amit odaadtam a kora reggelre már igen enervált arcú anyukának. Nem győztem hangsúlyozni ezek után,hogy Budapest gyönyörű, az emberek csodálatosak és borzasztóan fejlődünk mind egyéni mind társadalmi szinteken. Remélem, hogy megértették az üzenetet.

Na szóval érkezésemet követően pár órával realizáltam,hogy 2 nap múlva meglátogat minket Fraser anyukája, akiről annyit tudtam,hogy most ment nyugdíjba huszonakárhány évnyi elkötelezett testnevelés oktatást követően és hogy viszonylag "liberális" irányelvek mentén éli az életét. Nem mondhatnám,hogy izgultam, de azért melőtt megjöttek gyorsan leszaladtam itt a társasház medencéje mellett futó kis barbecue-ra, hogy magamhoz vegyek némi gin tonic-ot és bort. Az estének több pozitív hozadéka is volt, hiszen megismerkedtem kettő darab egér méretű ún. sugar glider nevű pocok vagy patkány- vagy denevér alkatúak családjába tartozó házillattal,pár angolszász fiatalemberrel és hölggyel,akik mind kedvesen érdeklődtek irányomban és biztosítottak barátságukról. Egy pár embert már ismertem, hiszen találkoztam velük még júliusban valamelyik iskolai programon.

Elizabeth nagyon kedves hölgy, ittléte alatt kötött egy kardigánt a januárban születendő unokájának. Szereti a gin tonic-ot, a vörösbort, a főzős műsorokat, a mély pszichológiai és spirituális tartalmú dolgokat - így volt témánk bőven. Eljutottunk plazába, thai piacra, kertészetbe, együtt figyeltük az amerikai elnökválasztás eredményét és többször főztem neki kávét is.

Valamelyik este a héten egy közeli étteremben ettünk. Kifelé jövet ismerős szavakra lettem figyelmes mkor elment mellettem egy két gyerekes család, akik éppen befelé tartottak. Á, itt biztos nem-gondoltam. Vagy mégis? Kis hezitálás és utánuk mentem,hogy kiderítsem milyen nyelven beszélnek. A magyar család éppen vacsorázni készült, de egy rövid beszélgetést követően - mely során a kisebbik lányuk megkérdezte,hogy hány éves vagyok és hol van a gyerekem - sikerült számot cserélnünk. Az anyukával, Timivel azóta már többször összefutottunk, jártam náluk, itt laknak ők is a Nichada nevű kis expat közösségben. Mivel neki van autója, így elvitt már vásárolni,meg a közeli plázába is,hogy kiderítsük mit hol és mennyiért lehet legyantáztatni, levágatni.

Az autózás itt elég érdekes. A motorosok a semmiből jönnek elő és lesz ami lesz alapon változtatnak irányt sokszor hozzáérve a melletük lévő autókhoz. Kiszámíthatatlan, rendezetlen hazárdírozós. Viszont nem anyáznak, nem szorítanak le és viszonylag kevés az idegbeteg sofőr. Ha beülsz egy taxiba, az elég olcsó (kb. 500 Ft-ból meg lehet tenni 5-8 km-et) és mivel a tömegközlekedés a környékünkön nem annyira működik, mi általában taxizunk. A taxik tiszták, és a műszerfal teteje mindig egy kis Buddha-szentély tele mindenféle virágokkal (főleg marygold, ami az otthoni körömvrághoz hasonlít). A sofőrök általában nem beszélnek angolul, ezért vagy eljutunk oda ahová menni akarunk vagy nem. A kisujjukon mindig hosszú a körmük - hogy miért, egyelőre nem tudom. De olyannal is találkoztam,akinek csak 3 ujja volt és úgy tekergette a kormányt a kis madár kezével. Lehet,hogy ez helyi nevezetesség.

Egyszer már kipróbáltam a motoros taxit is. A sofőrnek nem voltak metszőfogai ellenben félmeztelen volt. Előhúzott nekem egy viharverte bukósisakot amiben szerintem már többször meghaltak a rászáradt foltok alapján, de éreztem,hogy jó lesz. Többször mentünk szembe a forgalommal egy nagy kétsávos egyirányú úton, nem egyszer csuktam be hirtelen a szememet amikor két teherautó közé hajtottunk. Egyébként nem volt rossz. Gyorsabb mint az utó, a nagy és gyakori dugók miatt rövid távú úticélokhoz parktikus. Ilyenkor érzed,hogy élsz!

Hetente kétszer ellátogat hozzánk a thai származású Oi, a housekeeper.Sokat nem beszél angolul, de valahogy mégis eljutottunk Donald Trump-hoz és a Thaiföld hadseregének hatalmi viszonyaihoz. Amikor nem tartom fel, akkor takarít,mos, vasal és főz. Utóbbit rendkívül jól. Általában én is bemegyek a konyhába és segítek neki - már tudo,hogy hogyan kell garnélát pucolni, hogy mi kell a thai green curry-be,és hogy mihez használunk szójaolajat, mihez osztriga szószt - közben megfigyelem,hogy mit csinál és szépen jegyzetelek. Szerintem néha azt hiszi, hogy el akarom venni a munkáját, azért akarok megtanulni thai ételeket főzni. Persze ez meg sem fordult a fejemben. Egyszer elmentem vele egy helyi piacra, ahol a főzés előtti bevásárlásait intézi. Egyedül én voltam ott európai ember, mindennel meg akartak kínálni. Érdekes hely volt egy kis mocsárszerű folyó partján. Mindenfélét lehet kapni a hústól, halaktól a ruhákon keresztül a lottóig. A húsok hűtését nem tudom hogyan oldják meg, mert jeget sehol nem láttam. Viszont mi kora reggel mentünk,így még nem volt túlságosan büdös...A csirkemellet egy muszlim nőtől vettük, aki kesztyűvel , szájmaszkban nyúlt a dolgokhoz - ez azért megnyugtatott. Egyébként a thai-ok elég tiszták,sokat adnak a személyes higiénére és nem büdösek,mint a kínaiak! Nagyon sokan hordanak szájmaszkot az utcákon is.

Most lett vége a monszun szezonnak, és lassan beköszönt a "tél". A hőmérséklet nem változott, most is 32-33 C van, de kevésbé párás a levegő és néha van egy kis szellő is, ami sokkal elviselhetősbbé teszi a klímát. Ami érdekes, hogy a boltokban elkezdtek télikabátokat árulni - hogy ki veszi meg,azt nem tudom. Állítólag az ország északi részén hidegebb van a hegyek miatt, de ott sem megy le a hőmérséklet 15 C alá. A naplementék mindig nagyon szépek itt a tó környékén és miután besötétedett, előjönnek a gekkók. Kis fehér gyíkszerű állatkák és itt szaladgálnak a falakon. Van,hogy bejönnek a házba, állítólag nálunk is lakik egy. Fraser Gordonnak keresztelte el, de már hetek óta nem látta. Timi gyerekei eléggé félnek a gekkóktól,így ők megkérték a karbantartókat (ha bármi elromlik vagy cserélni kell, azt a karbantartók intézik-ez ház szolgáltatási közé tartozik), hogy állítsanak fel gekkó csapdát. A szakértők a házon kívül helyezték el a csapdákat, aminek a logikáját sem sikerült megfejtenünk. Gekkót nem,viszont egy mókust sikerült fogni vele. Szegény Timi próbálta kihúzni a ragasztóba gyógyult állatot, de az úgy visított, hogy végül inkább nem nyúlt hozzá többet...

Esténként szoktam futni a tó körül,akkor kicsit lejjebb megy a hőmérséklet. Sokan csinálják ezt az itt lakók közül. Nem annyira egyszerű ebben a párában futni,de minden nap egyre könnyebb és úgy látom,hogy más fehér ember is adaptálódott ,ár ehhez. Eljutottam jógára is, egy fiatal thai nő volt az oktató, nagyon jól ki tudta nyújtani az izmaimat.Ketten voltunk egy brit lánnyal,aki szintén az International School of Bangkok (ISB)-ban tanít.Hétfőnként ingyen be tudok menni a suliba még egy plussz csoportos jógára, ami szerintem elég cool.

Tegnap megismerkedtem az egyik szomszéddal, Wendy-nek hívják, éppen a virágait ültette át és Rolling Stones-t hallgatot az iPad-jén. Ő is tanít, de csak részmunkaidőben és félidős terhes az első gyerekükkel. Kanadai házaspárról van szó, akik éppen Budapestről költöztek ide 2 évvel ezelőtt, ott tanítottak mindketten a nagykovácsi úton lévő amerikai suliban (International School of Budapest). Hát kicsi a világ, ő is elképedt és örült neki, hogy nem csak neki hiányzik Budapest. Egyébként azelőtt Ukrajnában tanítottak, Wendy 15 évet töltött ott, ugyanis ukránok a felmenői.

Szóval így vagyunk. Most elmegyek a 2 saroknyira lévő "garden shop"-ba, és google translator segítségével megpróbálom elmondani az angolul nem beszélő 30-as, nyomott orrú ám segítőkész (a múltkor biciklire erősített kis bevásárlókocsival hozta haza az általam vásárolt növényeket) thai hölgynek, hogy levéltetű van a chilli paprikámon és adjon valami szert, hogy életben tarthassam a később még széles körű felhasználásra szánt fűszernövényt. Egyébként érdekes kártevők vannak itt. Ugyancsak a chilli növényke gyökereit megtámadta egy nem éppen barátségos féreg csapat. Nagy (kb a mutatóujjam méretű), fehér, borzasztóan büdös állatokról van szó, akiket a cserép alatti kis tálkában találtam meg, miután a növény levelei mindennap elhervadtak a rendszeres öntözés ellenére. Elkezdtem tápoldatot használni, talán a férgeknek búcsút mondhatunk. Én nem mertem persze a férgekkel teli tálhoz nyúlni, már csak az undorító szaguk miatt sem, de Oi szemrebbenés nélkül kihajította őket az ötödikről a teraszról ....

Írhatnék még arról,hogy hogyan szenvedtem le gyantával a lábamról a szőrt, hogyan lett véraláfutásos a hónaljam, majd hogyan mostam fel órákon keresztül a konyhát és súroltam le a csaptól a tűzhelyen keresztül mindent ami gyantás lett először szójaolajjal, majd mosogatószerrel... de talán ez off topic...Mindenesetre holnap elmegyek kozmetikushoz, akit waxing queen-nek hívnak, ezért feltételezem,hogy neki kevésbé lesz körülményes ez a mutatvány:) Nagyon izgulok, meglátjuk. 8 éve jártam ugyanahhoz a kozmetikushoz Budapesten, és ilyen dolgokban nem szívesen vált az ember...